Ágyi poloska irtás

Segítünk, hogy az alvás a csípések helyett újra a pihenésről szóljon!

Ágyi poloska irtás Budapest, Pest megye területén és a főváros 80 km-es körzetében

Lakossági ügyfeleknek

ágyi poloska irtás lakossági ügyfeleknek

Szolgáltatásaink a lakossági ügyfelek számára Budapest összes kerületében, Pest megye teljes területén, valamint a főváros 80 kilométeres körzetében érhető el. 

Pontosan tudjuk, hogy az ágyi poloska jelenléte mennyire kellemetlen. Éppen ezért teljes diszkrécióval érkezünk majd Önhöz, így nem kell attól félni, hogy a szomszéd is megtudja miért érkeztünk lakásába.

Bármilyen kérdésére készséggel válaszolunk, nyugodtan tegye fel őket szakembereinknek, akár már a kapcsolatfelvétel során is. Ha lehetséges, segítünk megállapítani azt is, honnan származhatnak a rovarok, és segítünk elkerülni az újbóli fertőződést. 

Szállásoknak, vállalkozásoknak

ágyi poloskairtás vállalkozásoknak

Szálláshely szolgáltatást nyújtó vállalkozások, közintézmények számára évente legalább két alkalommal kötelező az ágyi poloska elleni védekezés preventív jelleggel, melyet teljes dokumentációval együtt végzünk.

A munka volumenétől függően előzetesen egyeztetés alapján az ország teljes területén állunk rendelkezésére, akár munkaidőn kívül, vagy hétvégén is a munkarendhez maximálisan igazodva, a munkamenetet a legkevésbé zavaró időpontban. 

Vállalati ügyfeleink között szálláshely szolgáltatók, kórházak, társasházak, állami intézmények egyaránt megtalálhatóak. 

Az ágyi poloska jelei

Ha észleli az ágyi poloska jeleit, ne várjon, nem szűnik meg magától a probléma! Az ágyi poloskát nem lehet kiéheztetni, akár 6 hónapig is bírja táplálkozás nélkül. Házilagos módszerekkel az irtószerekkel szemben kialakuló ellenállóképesség, valamint a szakértelem hiánya miatt szinte lehetetlen megszabadulni tőlük. Ha tapasztalja bármelyiket a jelek közül, hívjon segítséget még ma!

Csípések

A leggyakrabban az ágyi poloska csípése jelzi a rovar jelenlétét. Főleg a kézen, lábon, háton és a nyakon jelennek meg reggelre a csípések. Kizárólag reggelre, vagy a felkelés utáni órákban jelentkeznek, napközben sosem tapasztalható új csípés.

Ágyi poloska ürülék

ágyi poloska ürüléke

Az ágyi poloska ürülékét könnyű felismerni. Apró vörösesbarna, feketés foltok a lepedőn, a párnán, a matracon, az ágykereten. Enyhe fertőzés esetén elsősorban a rejtett helyeken, varrások mentén található. 

Kifejlett rovar, bőr

ágyi poloska bőre

Az ágyi poloska elszaporodására utal a növekedése során levedlett bőr, illetve az élő, vagy elhullot rovarok jelenléte. Ha könnyen felfedezhetőek, komolyabb az ágyi poloska fertőzés. 

Jellegzetes szag

ágyi poloska szaga

Súlyosabb, hónapok óta fennálló fertőzés esetén érezhető az ágyi poloska szaga. Az ágyi poloskák által kiválasztott váladék szaga jellegzetes, édeskés, kellemetlen szag, mellyel társaiknak üzennek a táplálékról. 

Ágyi poloska irtás hatékony módszerei

Az ágyi poloska hatékony és eredményes irtásához ismerni kell a poloskák szokásait, rejtekhelyeit, és ezeket a helyeket teljeskörűen kezelni kell. Az ágyi poloska irtáshoz professzionális, több komponensű, lakossági felhasználásra nem elérhető poloskairtó szerre van szükség, mely csak rovarirtó szakemberek számára elérhető. 

Ágyi poloska irtása permetezéssel

Az ágyi poloska irtás alapja a permetezéssel végzett kezelés.  A permetszer összetételét rendszeresen módosítjuk, hogy ne alakulhasson ki rezisztencia (ellenállóképesség) a rovarokban az irtószerrel szemben, mint sok, a lakosság számára is elérhető készítmény esetében.  A kijuttatot permetszer hosszantartó hatású, ezért az irtás után is kifejti hatását. A kezelés kiterjed az ágyra és annak környékére, szükség esetén falakra és a fertőzött helyekre. A permetezés során nem szükséges hosszabb időre elhagyni a helyiséget, szellőztetés után használható a szoba. A permetszer száradását követően használhatóak az ágyak, felületek, nem jelentenek veszélyt emberekre, házi kedvencekre. 

Hidegködös ágyi poloskairtás

ágyi poloska irtása hidegköddel

Az ágyi poloskairtást, amennyiben a fertőzöttségi szint és a körülmények úgy kívánják, a permetezésen felül hidegködképzéssel is kiegészítjük. A hideködöt gyakran azonosítják a gázosítással, vagy füstképzéssel. A hidegködös kezelés során egy hidegköd képző géppel porlasztjuk 2 mikron nagyságúra az irtószert, mely mindenhova képes bejutni. Az ágyi poloska irtószert így jóval hatékonyabban tudjuk kijuttatni például zsúfolt helyiségekben, szekrények ben. A hideköd képzés során a kezelt helyiséget el kell hagyni 4-6 óra időtartamra, míg az irtószer kifejti hatását. Ezt követően legalább egy órán át szellőztetni kell a helyiséget, mielőtt használatba vennék. 

Ágyi poloska irtás füstképzéssel

ágyi poloska irtása füsttel

A füstképzést az extrém, nagyon magas szintű ágyi poloska fertőzöttség esetén alkalmazzuk a permetezés mellett kiegészítő kezelésként. A helyiségben egy füstpatron segítségével füstöt képzünk, mely a legapróbb résekbe és repedésekbe is képes bejutni és elpusztítani az ágyi poloskákat. A füstképzés lehetővé teszi a más módon nem elérhető helyek kezelését is, mint pl elektromos hálózatok, rések, repedések kezelését, valamint a szoba teljes berendezésének ágyi poloska mentesítését. A füstképzés idején a helyiségben nem szabad tartózkodni. A füstpatron behatási időtartama 4-6 óra, mely időtartam alatt nem szabad bemenni a helyiségbe. 

Hogyan szabadítjuk meg az ágyi poloskától?

Kapcsolatfelvétel

A kapcsolatfelvétel során munkatársaink telefonon felmérik a fertőzöttségi szintet, és ennek megfelelően részletesen elmagyarázzák a szükséges kezelést, tájékoztatják a kezelés áráról, valamint az esetleges tennivalókról. Ezután kiválasztjuk az Önnek alkalmas időopontot. Leterheltségtől függően akár már aznap, de általában legkésőbb 1 munkanapon belül eltudjuk végezni az első kezelést.

Első kezelés

Munkatársaink a megbeszélt időpontban, diszkréten érkeznek. Sem ruházatukon, sem autójukon nincs arra utaló jel, hogy miért érkeztek. A szomszédok kíváncsi szeme elől rejtve marad érkezésünk oka. Az első kezelés során a már kifejlett ágyi poloskákat pusztítjuk el, amelyek a csípéseket okozzák. A kezelés után az ágyi poloska csípések egyre ritkábbá válnak, vagy akár teljesen meg is szűnhetnek. 

Ismétlő kezelés

Az első kezelés után 14-21 napon belül meg kell ismételni az ágyi poloskairtást. Az ismétlő ágyi poloska irtás azért szükséges, mert az ágyi poloska pete ellen nincs hatékony irtószer. A kifejlett rovarok az első kezeléstől elhullanak, azonban a lerakott peték kikelését meg kell várni, hogy azokat is kiírthassuk. Csak az ismétlő kezelés után érhető el a poloskamentes állapot. 

Nyugodt alvás

Amennyiben nem állt fenn hónapok, vagy évek óta fennálló súlyos ágyi poloska fertőzöttség, az ismétlő kezelés után néhány nappal teljesen eltűnnek a poloskák. Ön ismét nyugodtan hajthatja álomra a fejét. Nem kell többet a reggelre jelentkező, viszkető csípésekre ébrednie, és álmatlanul forgolódnia. Az ágyi poloska csak egy kellemetlen emlék lesz. 

Nyerje vissza a pihenés örömét!

Az ágyi poloska az egyik legkellemetlenebb és legnehezebben kiirtható rovarféle. Észrevétlenül kerül be az otthonokba, ahol rövid idő alatt elszaporodik. Jelenlétét a legtöbb esetben a reggelre jelentkező, ismeretlen, viszkető, fájdalmas csípések jelzik. Az ágyban fekvés többé nem pihenést jelent majd, hanem folyamatos stresszt, az újabb és újabb csípések lehetőségét. Ne engedje, hogy elvegyék Öntől a pihenést, vegye vissza az uralmat ágya felett! 

Ágyi poloska irtás árak

Az ágyi poloska irtásának árát a kezelendő helyiségek száma, valamint a fertőzöttség mértéke határozza meg.  A megadott áraink tájákoztató jellegű netto árak, nem tartalmazzák az Áfá-t, általános ágyi poloska fertőzöttségre vonatkoznak, melyek kezeléséhez elegendő a permetezéses kezelés. A kiszállás Budapest összes kerületében díjtalan, Budapesten kívüli területekre kiszállási díjat számítunk fel, melyről előre tájékoztatjuk. 

Ágyi poloska elleni kezelés
1 szoba

Ágyi polsokairtás egy szobában permetezéssel Budapest területén belül
22.000 Ft Ft /kezelés
  • Több komponensű mikrokapszulázott irtószerrel
  • Kezelés után szellőztetést követően használató a szoba
  • Száradás után használatóak az ágyak
  • 14-21 nap múlva ismétlő kezelés szükséges
  • Három kezelés után 1 hónap garancia

Ágyi poloska elleni kezelés
2 szoba

Ágyi polsokairtás két szobában permetezéssel Budapest területén belül
24.000 Ft Ft /kezelés
  • Több komponensű mikrokapszulázott irtószerrel
  • Kezelés után szellőztetést követően használató a szoba
  • Száradás után használatóak az ágyak
  • 14-21 nap múlva ismétlő kezelés szükséges
  • Három kezelés után 1 hónap garancia

Ágyi poloska elleni kezelés
3 szoba

Ágyi polsokairtás három szobában permetezéssel Budapest területén belül
26.000 Ft Ft /kezelés
  • Több komponensű mikrokapszulázott irtószerrel
  • Kezelés után szellőztetést követően használató a szoba
  • Száradás után használatóak az ágyak
  • 14-21 nap múlva ismétlő kezelés szükséges
  • Három kezelés után 1 hónap garancia

Hidegködképzés és füstképzés

Permetezésen felüli kiegészítő kezelés komolyabb ágyi poloska fertőzöttség esetén
5.000 Ft Ft /kezelés
  • Kezelés után 6 órán át nem szabad a lakásban tartózkodni
  • Száradás után használatók az ágyak
  • 14-21 nap múlva ismétlő kezelés szükséges
  • Harrmadik kezelés után 1 hónap garancia

3+1 ok, hogy minket válasszon az ágyi poloska irtásra

Gyors kiszállás, akár a megkeresés napján

Pontosan tudjuk, hogy az ágyi poloska jelenléte és csípései mennyire kellemetlenek a mindennapokban. Éppen ezért a lehető leghamarabb, sok esetben már a megkeresés napján elvégezzük az első kezelést.

Szobák díjtalan átvizsgálása

Előfordulhat, hogy szakértelem hiányában Ön csak egy szobában fedezi fel az ágyi poloska jeleit. Az első kezeléskor díjtalanul átvizsgáljuk az összes szobát, hogy biztosan megszabadíthassuk a rovaroktól.

Emlékeztető ismétlő kezelésről

Nem kell aggódnia, hogy megfeledkezik az ismétlő kezelésről! Amint aktuálissá válik a második kezelés, mi felkeressük Önt, és kiválasztjuk azt az időpontot, ami az Ön számára a leginkább megfelelő a kezelésre.

+1 Nem spórolunk a biztonságon

A piacon kapható legkorszerűbb német irtószerekkel dolgozunk, melyeket Európa szerte használnak a szakemberek az ágyi poloska irtására. Az általunk használt ágyi poloskairtó szerek emberekre és a melegvérű élőlényekre (kutya, macska) szakszerűen használva és betartva az előírásokat semmilyen veszélyt nem jelentenek.

Az általunk használt irtószerek biztonságos használatát garantálja, hogy minden munkatársunk kártevőirtó végzettséggel rendelkező, tapasztalt szakember. Nem csak betanított munkások, akik tegnap még futárként dologztak. Az irtószerekből pontosan annyit használunk, amennyit szakmai alapon szükséges. Nálunk nem fordulhat elő, hogy áraink alacsonyan tartása érdekében kifelejtjük a drága alapanyagokat!

Szabaduljon meg az ágyi poloskától, vegyük fel a kapcsolatot!

Gyakori kérdések az ágyi poloska irtásról

Az ágyi poloska irtást rendelő ügyfeleink a legtöbb esetben ezeket a kérdéseket teszik fel nekünk, melyre igyekszünk most válaszolni. Amennyiben nem talál választ a kérdésére, keressen minket bizalommal elérhetőségeink bármelyikén!

Az ágyi poloska irtást minden esetben a szobák átvizsgálásával kezdjük, hogy felmérhessük a fertőzés nagyságát.

Ez alapján kezeljük a szobákat permetezéssel. A permetezés kiterjed a matracra, ágykeretre, ágy környéki felületekre, és minden olyan helyre, ahol az ágyi poloska jeleit felfedezzük. Szükség esetén kiegészítő légtérkezeléssel is kiegészítjük a kezelést, mely lehet hidegködképzés, vagy füstképzés. 

Ezután tájékoztatjuk arról, hogy milyen feladatai lesznek (ha szükséges), annak érdekében, hogy az ágyi poloska irtása hatékony lehessen. 

Igen, az általunk használt prémium minőségű irtószerek rendeletetésszerű használat, valamint a biztonsági előírásaink betartása esetén nem veszélyesek a melegvérű élőlényekre, így emberre, vagy kutyára, macskára, madarakra, stb nem jelentenek veszélyt.

Kizárólag a hidegvérű élőlények (rovarok, hüllők, halak) számára veszélyesek az irtószerek, így amennyiben hidegvérű állatokat tart kedvtelésből, erről minden esetben tájékoztassa az irtást végző szakemberünket. 

Mi minden esetben  megteszünk mindent annak érdekében, hogy az ágyi poloska csak egy rossz emlék legyen.

Vannak azonban olyan esetek, amikor hiába végzünk szakszerű és alapos munkát a lakásba, az ágyi poloska visszatérhet otthonába.

Ilyen eset például, amikor a társasházakban az egész lakóközösséget érinti a fertőzés, de nem végeznek kollektív irtást. Ilyenkor gócpontok alakulhatnak ki azokban a lakásokban, ahol nem végeznek irtást, és egy idő után visszafertőződhetnek a kezelt lakások. Ilyen esetekben sajnos mi sem vagyunk képesek a végleges ágyi poloska irtásra, mert nem tudjuk megszüntetni a probléma forrását, csak kezelni a tüneteket. Ilyen esetekben sajnos a rendszeres, akár preventív jellegű kezeléseken kívül mást nem lehet tenni, amíg a gócpontok meg nem szüntethetőek.

Természetesen igen, az irtás minden esetben hatásos lesz, és elpusztítja a rovarokat. 

Ha szakmai hibát vétett az előző irtást végző, vagy nem megfelelő minőségű és mennyiségű irtószert használt, akkor biztosan megoldjuk a problémát.

Ha azonban a társasház olyan mértékben fertőzött, hogy egy másik lakásból folyamatosan visszafertőződik otthona, vagy a lakásban nagyon nagy a zsúfoltság, nem tudjuk garantálni, hogy  nem tér vissza a rovar. 

Az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés ez. Az ágyi poloskát szinte bárhonnan összeszedhette. Ha idegen helyen aludt (szálloda, panzió, rokonok, stb) a tünetek megjelenése előtt, igen valószínű, hogy onnan származnak a rovarok.

Szintén igen gyakori, hogy használt bútor, vagy berendezési tárgy vásárlásával kerülnek be az otthonokba. Nem csak használt ágy, matrac, kanapé vásárlása esetén kerülhet be a lakásba. Egy fertőzöttebb lakásból származó plüss állat, könyv, éjjeli szekrény, szőnyeg, vagy bármilyen olyan tárgy hozhatja magával az ágyi poloskát, amely az ágy közelében van. 

Ha nem aludt idegen helyen, és nem vásárolt használt berendezési tárgyat, jó eséllyel a társasházban van olyan fertőző gócpont, ahonnan terjed a poloska. Ilyen esetekben, ha van rá mód, meg kell találni a gócpontot, és azt is kezelni szükséges.

Sajnos ez nagyon sok esetben nem lehetséges az ágyi poloska körül kialakult tévhitek miatt, gyakran titokban tartják, vagy letagadják a problémát a többi lakó elől, hogy elkerüljék a kellemetlen pletykákat. 

Nem, egyáltalán nem szükséges kidobni az ágyat, a kezelés után, száradást követően használható. Az első kezelés után még számítani kell csípésekre, de számuk folyamatosan csökkenni fog. A teljes poloskamentes állapot csak az ismétlő kezelés után 5-10 nap elteltével érhető el. 

Amennyiben csak permetezéssel kezeljük a szobákat, nem szükséges elhagyni a lakást, és a szobák is használhatóak szellőztetést követően. Az irtás alatt végig jelen lehet.

Amennyiben légtérkezelést is végzünk, biztonsági okokból a kezelt helyiségben csak a légzésvédelmi felszereléssel rendelkező rovarirtó szakember lehet, mivel a hidegköd, vagy a füst belégzése veszélyes. 

A hidegköd és a füstképzés után 4-6 órán át nem használható a kezelt helyiség, ezt követően legalább 1 órás szellőztetést követően lehet használatba venni a szobát. 

Az első kezelés során a kifejlett rovarok és a lárvák pusztulnak csak el. A lerakott peték kifejlődését meg kell várni, mivel az ágyi poloska pete ellen nincs irtószer. A két kezelés között eltelt idő alatt az irtás napján lerakott peték is biztosan kifejlődnek, azonban az ismétlő kezelés időpontjára még nem képesek újabb petéket lerakni. 

Az ismétlő kezeléssel az első kezelés során pete állapotban lévő rovarokat pusztítjuk el, mely után 10 nappal érhető el a poloskamentes állapot. 

Igen, a legtöbb esetben 100% garanciát vállalunk munkánkra 1 hónap időtartamra. 

A garancia feltétele mindkét kezelés határidőben történő elvégzése, az általunk előirtak maradéktalan betartása, és a második kezelés után eltelt 10 nap. 

A garancia kizáró oka az extrém fertőzöttség a lakásban, vagy a társasházban, valamint a túlzsúfolt, rendezetlen szobák és helyiségek.

A garancia egy alkalommal végzett díjmentes kezelést jelent. Budapest területén kiszállási díj megfizetése nélkül, Budapesten kívül az irtások során felszámított kiszállási díj megfizetése esetén érvényesíthető.

 

Az első kezelés előtt általában nem szükséges semmivel sem előkészülni. Az azonban fontos, hogy a fertőzött szobából ne vigyen ki semmit a többi szobába, hogy kizárjuk annak lehetőségét, hogy a többi helyiség is megfertőződjön. 

Az első kezelés után a kiérkező szakemberünk pontosan és részletesen tájékoztatni fogja arról, hogy mit kell tennie a két kezelés között. Ezek a feladatok általában a ruhaneműk legalább 60 fokon történő kimosása, a zsúfoltság csökkentése, esetleg néhány különösen fertőzött tárgy eltávolítása, és a vizes takarítás kerülése.