Meddig él az ágyi poloska vér nélkül? Tények és tévhitek

Az ágyi poloska (Cimex lectularius) túlélőképessége igen figyelemre méltó, kevés rovar képes addig táplálék nélkül életben maradni, mint az ágyi poloska. Ezeknek a vérszívó rovaroknak az irtása nemcsak rejtett életmódjuk miatt nehéz, hanem amiatt is, hogy nagyon sokáig bírják táplálék, azaz vér nélkül. De meddig él az ágyi poloska vér nélkül? Ennek a kérdésnek igyekszünk most a végére járni.

Milyen vérre van szükséges az ágyi poloskának?

Az ágyi poloska kezdetekben a denevérek parazitája volt, de az idők során kozmopolita kártevővé vált, azaz csak az emberek mellett telepszik meg. Napjainkra az ágyi poloska kizárólag emberi vérrel táplálkozik, de végszükség esetén állati vért is fogaszthat. A vérre nemcsak energiatermeléshez, hanem a szaporodáshoz is szüksége van. A nőstények nem képesek petéket rakni vérszívás nélkül, és a fejlődési szakaszokban (lárvától a kifejlett egyedig) is minden egyednek több alkalommal vért kell szívnia.

Az ágyi poloska ha teheti, minden nap táplálkozik, de megfelelő körülmények között 3-5 naponta biztosan fogyaszt vért. Testének színe és alakja a vérszívástól megváltozik. A jóllakott ágyi poloska korong alakú, míg táplálék nélkül egészen vékonnyá is válhat. Képes arra, hogy szükség esetén lelassítsa anyagcseréjét, ezzel hosszabb ideig is képes túlélni táplálék nélkül, különösen kedvező környezeti körülmények között.

Valóban egy évig él az ágyi poloska vér nélkül?

Bár néhány forrás szerint az ágyi poloska akár egy évet is túlélhet táplálék nélkül, a valóság ennél árnyaltabb. Az ilyen hosszú élettartam csak extrém hűvös körülmények között fordulhat elő, ahol az anyagcseréjük szinte teljesen leáll. Meleg, lakóterekhez hasonló környezetben ez az időtartam jelentősen rövidebb. Az átlagos élettartamuk optimális körülmények esetén megfelelő táplálékmennyiség mellett nagyjából másfél év.

Meddig él az ágyi poloska vér nélkül a valóságban?

Az ágyi poloska vér nélkül akár 6-8 hónapig is életben maradhat, de az élettartam jelentős mértékben függ a környezeti tényezőktől. Azt, hogy meddig él az ágyi poloska vér nélkül, nagyban befolyásolja a hőmérséklet. Hűvösebb körülmények között, 10-15 fokon hosszabb ideig képes életben maradni. Ennél magasabb hőmérsékleten megnövekszik az aktivitásuk, és táplálék nélkül kevesebb ideig bírja, mint a hidegebb környezetben.

Nem csak a hőmérséklet, de a páratartalom is jelentősen befolyásolja, hogy meddig él az ágyi poloska vér nélkül. Minél alapcsonyabb a páratartalom, annál rövidebb ideig képesek elviselni az éhezést. A magasabb páratartalom kedvezőbb számára, így táplálék nélkül is tovább bírja.

Meddig él az ágyi poloska vér nélkül különböző fejlődési szakaszaiban?

A kifejlett ágyi poloskák sokkal ellenállóbbak, mint a fiatal lárvák. A lárváknak a fejlődéshez sokkal gyakrabban van szükségük táplálékra. Ideális esetben minden nap szívnak vért, de 2-3 naponta muszáj táplálékhoz jutniuk a fejlődéshez. Táplálék nélkül jóval rövidebb időn belül elpusztulnak, mint a kifejlett egyedek. Mind a lárvák, mind a kifejlett példányok a hő és széndioxid kibocsátás alapján találják meg „áldozatukat”.

A szúrásuk teljesen fájdalommentes, hajszálereket keresve szúrják meg az embereket, az esetek nagy részében éjszaka. Fiatalabb, vagy kiéhezett példányok, különösen jelentősebb rovar jelenlét esetén akár nappal is táplálkozhatnak, de alap esetben fénykerülő életmódot folytatnak. A hajszálereket gyakran elvétik, ezért jellemző, hogy egy helyen több szúrás is található, mert addig próbálkoznak, míg vérhez nem jutnak. Az ágyi poloska vérszívása 5-30 percig tart, amelyet fájdalommentessége miatt többnyire reggel vesznek csak észre magukon az áldozatok. Táplálkozás után visszahúzódik rejtekhelyére, mely mindig szűk, védett, zárt helyet jelent, mint pl matrac varrások, párna huzatok sarkai, ágykeret illesztések, szegélyek, stb.

Ki lehet irtani az ágyi poloskát éheztetéssel?

Nem. Akik nem tudják, hogy meddig él az ágyi poloska vér nélkül, gyakran megpróbálják néhány hét alatt éhezéssel elpusztítani az ágyi poloskákat, mielőtt megrendelnék az ágyi poloska irtást. Ez több okból sem szerencsés. Egyrészt a rovarok táplálék után kezdenek el kutatni, azaz szerteszét mennek a lakásban az alap esetben jól lokalizálható búvóhelyeikről. Átterjedhetnek a szomszédos szobákba, lakásokba is, amely megnehezíti az ágyi poloska végleges kiirtását.

Másrészt hazatérve a kiéhezett rovarok táplálkozásba kezdenek majd, mely számos szúrást fog eredményezni reggelre. Ha megjelennek a poloskák, nem érdemes várni, vagy próbálkozni házilagos irtással, többnyire csak olaj a tűzre. Minél hamarabb rovarirtó szakember segítségét kell kérni, ezzel nem csak gyorsan, de időben elvégeztetett irtás esetén olcsóbban is megszabadulhat a rovaroktól.